• Gyártó: Xi Char katedrális, Charros IV
• Hossz: 3,5 m
• Fegyverzet: 4 db sugárágyú, 2 db torpedóvető

...gyorsan mozgott. Egy méterrel a föld felett. Szinte már szállt. A szárnyai ugyan még függőleges helyzetben lógtak diszkoszszerű teste mellett, de jól látszott, hogy pillanatokon belül tényleg felszáll. Rooth Ah'Dmen; kétarcú démon, a néma halál. Gyermekkorában ezerszer hallotta a történetet a suttogó gépről, minek nyomában halál jár. Hatalmas alakváltó robotokról és az égbe nyúló sötét tornyokról: a Xi Char katedrálisairól, Haor Chall gyermekeiről szóltak a mesék, kinek páncéljába a katakombák mélyén halandók lelkét zárják. Legalábbis akkor így mesélték. Nehéz volt elhinni. Úgy vélte csak rossz álom, semmi több. Sötét babonák. Egészen a mai napig. Mert ma ez az álom valóra vált. Még most sem akarta elhinni, hogy a démon létezik. Pedig jól látta ahogy az árnyalak átvág a mezőn, ám a hangját nem hallotta, pedig az már tényleg szállt. Egyenesen felé. Még imádkozni sem maradt ideje. A következő pillanatban a 3 tonnás droidvadász elhúzott a feje felett. Olyan volt, mint egy hatalmas rák. Nem is csapott nagyobb zajt. Óvatosan nézett utána és csak remélhette, hogy az alkonyi szürkületben gonoszul izzó vörös fotoreceptorok ezúttal nem találnak rá. Sokáig követte még a szemével, míg az csak el nem tűnt a sötét égben. Akkor végre kifújta a tüdejében rekedt levegőt. Felállt, leporolta magát, majd a pisztolyát az oldalán lötyögő tokba dugva elindult, hogy megkeresse társait. Már nem voltak illúziói tudta, hogy csak élettelen testeket talál...

A Charros IV elátkozott világ. Tizenhárommillió évvel ezelőtt még négy bolygó keringett a Charros rendszer hatalmas napja körüli elliptikus pályán, ám az Istenek ezt túl soknak találták. Az évmilliárdok óta éltető fénnyel ragyogó csillag egy nap a hóhérukká vált. Kettőt elpárologtatott, de a haláltusájában vadul tomboló vörös óriás agóniájának nem vetett véget a szupernóva robbanás. Négyezer évvel azután, hogy a harmadikat elnyelte a fekete lyuk mélyén ásító szingularitás, új lakókat kapott az elátkozott világ. Hatalmas, sötét flottával érkeztek. Hajóik, mint a kráni pengék. Burkolatuk elnyelt minden fényt, akár a Charros napjának helyén, a tér-idő szövetébe mély sebet ütő fekete mélyedés. Az idegenek letelepedtek és birtokukba vették az árván maradt negyedik testvért.

A fekete lyukak körül keringő bolygókat a legtöbben halott világnak tartják. A Köztársaság csillagtérképeinek többségén ezeket az égitesteket nem is jelölik. A tudósok a Charrost is már rég leírták. Nagyon jól tudják, hogy nem kerülheti el a sorsát. Egy nap majd, akár a testvérbolygóit, ezt is elnyeli a sötétség. Az idegenek talán pont ezért választották. A Xi Charokról, Haor Chall híveiről nem sokat tudni. Csak legendák és mendemondák keringenek róluk. Kevés a tényszerű tudás. Xi Charr talán egy ősi vallás, egyes történészek szerint a három testamentum egyike. Hívei fanatikus technokraták. Egy hihetetlenül fejlett ipari technológiával és kiemelkedően magas, korát jóval megelőző műszaki tudással bíró szekta. Őrült mérnökök és hitüktől elvakult papok, akik Haor Challt a démont imádják. Hogy imádatuk kifejezzék, önálló akarattal rendelkező, intelligens gépeket alkotnak az Ő képmására. Egyfajta szentség ez, ahogy ők tartják kiváltság. Ám ez a bálványalkotás nem csak egy öncélú vezeklés. Ez maga a megváltás. Szerintük, ha már katonái elég sokan lesznek Haor Chall visszatér a mélyből és újra nyája élére áll. Ekkor segítségével a Xi Charrok végre elfoglalhatják az őket megillető helyet a Világmindenség trónusán. Így tartják. A Köztársaság urai és a Szenátus persze erről nem vesz tudomást. Szerintük a Xi Charr csak egy ósdi és kihalásra ítélt vallás. Komolytalan, meg egyébként is bármelyik nap az egészet magába szívhatja a fekete lyuk mélyén örvénylő szingularítás. De valójában egész más a helyzet. A háttérben felfordult a világ. A Köztársaság már nem az, mint hajdanán és az idegenek is rájöttek, hogy kompromisszumok nélkül nincs megoldás. Számukra csak egyetlen cél létezik, hogy papjaik a Galaxis minden zugába eljussanak. Az, hogy ezt milyen módon érik el már nem számít. A preciziós droidvadászok kelendő portékák. A katedrálisgyárak mostanában fanatikus rezsimek és ma még gyenge, erőtlen kis kormányok megrendelésére ezerszám gyártják pokoli masináikat. Ők tudják. A fény mindig árnyékkal jár.

A Charros IV felszínén emelt droidgyárak képe nem hétköznapi látvány. Az egyébként sík bolygófelszínt több száz méter magas építmények tarkítják. Templomok ezek, monumentális katedrálisok, Haor Chall tiszteletére emelt szentélyek. A gyárak azonban nem ezekben az építményekben, hanem mélyen a felszín alatt rejtőznek. Szövevényes katakombák és gigászi csarnokok húzódnak a sötét tornyok alatt. A démoni robotok minden egyes alkatrészét itt gyártják. A törzs alklad-páncélburkolatától kezdve a repulziós generátorok hűtőbordáinak rögzítőcsavarjaiig minden az építés során felhasznált elemet helyben készítenek. El lehet képzelni micsoda hatalmas ipari potenciál szükséges ehhez. A pusztulásra ítélt kéreg a legkülönfélébb ásványok és ércek lelőhelye. Itt minden alapanyag helyben megtalálható. Az idegenek sem hülyék, nem véletlenül választották ezt az elátkozott világot. Paradicsom ez, ha még oly sötét is. Haor Chall mérnökei egy tökéletes gép megalkotására törekedtek és e céljuk megvalósulását egy multifunkcionális robotban látták. A kétarcú démont istenük képmására alkották. Hitük szerint Ő az Ég és a Föld, a Mindenség Ura. Katonáinak egyaránt helyt kell állniuk a felszínen, a levegőben és az űrben is. Ezért egy olyan robotot alkottak, ami képes harci gépként az űrben és a légkörben is mozogni, valamint leszállva a felszínen lépegető formában üzemelni tovább. Talán nem kell mondani, hogy ez az egyedülálló és eddig példátlan megoldás, micsoda stratégiai erőt rejt magában. Ezzel a Kereskedelmi Szövetség (KSZ) is tisztában volt. A haderőépítés ilyen nagyszerű és költség hatékony módszere egy ennyire mohó, kapzsi és hatalom vágyó szervezet számára óriási lehetőséget jelent. Ki is használták. A KSZ mára a droidvadászok legnagyobb vásárlójává vált.

A számukra készített modellek bizonyos rendszereiket tekintve eltérnek a Xi Charri alap változattól. Az eredeti gépeket egy önfejlesztő, folyamatosan bővülő, neuronbeágyazódásra épülő központi számítógéppel szerelik. Az a droid agy egyfajta önálló, mesterséges intelligenciát biztosít a gépdémon számára. A KSZ számára készülő széria agya ennél valamivel egyszerűbb. Ezek a gépek központi irányítás alatt állnak, nem képesek önálló gondolkodásra. Egy nagyméretű lapradiációs antenna segítségével kommunikálnak a droidvezérlő számítógéppel. A küldetésüket és cselekedeteiket ez az agyközpont irányítja. Ennek hatótávolsága azonban sajnos korlátozott, csupán egy-két millió kilométer. Ezért a Szövetség ezeket a vezérlőrendszereket hadihajókra telepítette, amivel egyfajta viszonylagos mozgási szabadságot biztosíthatnak droidjaik számára. A navigációs és felderítő szenzorok valamint a fegyver- és meghajtórendszereket vezérlő egységek teljesen megegyeznek az eredeti változatnál használtakkal. A Xi Charrok kiváló mérnökök. Az általuk kifejlesztett szenzor rendszerek korunk legfejlettebb berendezései. A "koponya" páncélborítása alatt megbújó hosszúhullámú aktív érzékelők, mágneses és fotoreceptorok hatékonysága és hatótávolsága jóval meghaladja más fajok által alkalmazott szenzorok teljesítményét. A KSZ droidvadászai a vezérlőrendszer modifikációján túl még két ponton térnek el az alapmodelltől. Az egyik, hogy az eredeti modelleket kisméretű, vákuumintegrációs reaktorral támogatott hajtóművek mozgatják. Az az igazság, hogy a vákuumintegrációs reaktorok működésének mikéntje egyenlőre nem ismert. Egy szupermodern technológiáról van itt szó, amit eddig csak a Xi Charri droidvadászoknál figyeltek meg. Annyi azonban bizonyos, hogy az ilyen reaktorokkal működtetett hajtóművek, szinte végtelen energiával rendelkeznek. E meghajtórendszereket nem kell üzemanyaggal feltölteni, az éltető energiát valamiképpen a világűrt kitöltő sötét anyagból, a "semmiből" nyerik. Szinte hihetetlen, de így van. Nem csoda, hogy Haor Chall követői féltve óvják titkaik és a legnagyobb felfedezéseiket nem osztják meg senkivel. A Szövetség droidvadászainak hajtóművei ezért jóval szerényebbek. Szimpla, miniatűr részecskegyorsítók ezek, amik egy szilárd alkotóelemekből álló keverékkel üzemelnek. A kisméretű, kompakt, mágneses tolóerő-vezérlőlapokkal felszerelt motorok két egységben kerültek beépítésre. Mindegyik csomag hat-hat fúvókát és négy üzemanyagcellát tartalmaz. A szilárd koktél hatalmas tolóerőt, az irányvezérelt fúvókák pedig példátlan manőverezhetőséget biztosítanak a könnyű szerkezetű vadászgép számára. Az egyetlen gond, hogy ezek a szilárd hajtóanyagtömbök nagyon gyorsan elégnek. A gépek aktív, küldetésben eltölthető repülési ideje csupán 35 perc. Ezután vissza kell térjenek a bázisukra, hogy a műszaki személyzet újratölthesse a kiürült hajtóanyagcellákat. A manőver nem túl bonyolult, hisz a kompakt meghajtómodulok egyben kivehetőek. Az egész procedúra mindössze öt-tíz percet vesz igénybe. Azután a robotvadász újabb misszióba küldhető. A több hullámban bevetett droidok hatalmas tömege ellensúlyozza az akciós időtartam viszonylag rövid voltát. Mivel egymás után több csoportban küldik ki őket, nem fordulhat elő, hogy azok egyszerre kényszerüljenek újratöltésre. Az eredeti modellektől való másik eltérés abban áll, hogy annál a fedélzeti rendszereket egy a törzs elülső részébe épített, szolárcellákkal táplált generátor látja el energiával. A fényenergiával támogatott generátor az üzemelés alatt folyamatosan tölti a szárnyakba integrált akkumulátorokat, így az elektromos rendszerek működése zökkenőmentes lehet. A Szövetség számára készített vadászok viszont nem kaptak szolárgenerátort. Esetükben az akkumulátorcellákat bizonyos időközönként újra kell tölteni. A maximumra töltött aksik mintegy 100-120 órányi folyamatos üzemet tesznek lehetővé. A működési idő végének közeledtével a droidok visszatérnek bázisukra és a törzs elülső részén kialakított csatlakozóik segítségével az anyahajó elektromos rendszeréhez kapcsolódva töltik fel akkumulátoraikat. A neimoidiai hadihajók hangárainak mennyezetén kialakított töltősíneken csüngve egyszerre több ezer droidvadász képes újratölteni magát.

A robotdémonok nem rendelkeznek pajzsgenerátorral. Fedélzeti rendszereik védelmét csupán a sárkány páncélborítása adja. A Xi Charrok erre egy a Charroson bányászott ércből készített fémötvözetet használnak. Az alklad páncéllemezek azonban nagyon strapabíróak. Roppant hatékony, már-már a gyengébb sugárpajzsokéval megegyező védelmet adnak. A belső rendszerek túlélését biztosítva a páncélzaton kívül a sárkány főbb merevítő és tartóelemeit is ebből az anyagból készítik. Az alklad ötvözet további pozitív tulajdonsága, hogy nem mágnesezhető. Ezáltal az elektronikai rendszereket megbénítani képes mágnes-sugár és ion fegyverek hatástalanok a droidvadászokkal szemben. Bár a sárkányszerkezet kialakítása már önmagában is lehetővé tenné a légkörben való manőverezést; hiszen a lapos, a két szárnysíkot összekötő törzselemen minden esetben elég felhajtóerő képződik, ennek ellenére a repulziós generátor minden droidvadászban megtalálható. A repulzorokat leginkább a fel- és leszállási manőverezések során használják. A szárnyakba integrált, a főgenerátor energiáját megosztó szalagrepulzorok pedig egészen finom légköri manőverezést is lehetővé tesznek.

A droidvadászok félelmetes tűzerővel bírnak. A Xi Charrok semmit sem bíztak a véletlenre. A gép többi részéhez hasonlóan a beépített fegyverzet is saját gyártmány. Ezért, akár a többi fedélzeti rendszernek, ennek sincs se típusjelzése, se kódszáma. A szárnyak bekötési pontjai mellé integrált, egy-egy pár nagy hatótávolságú lézerágyú már önmagában is elegendő volna egy ilyen méretosztályú hajó számára. Az ágyúk hatékonysága a működési idő alatt még a legnagyobb csatában sem csökken, hiszen mind a négy löveg külön generátorral rendelkezik. A harci üzemmódban kettéváló, ezáltal nagyobb felületű, így a törzsnek nagyobb védelmet biztosító két félszárny járőrözés vagy felderítő repülés alatt összecsukható. Az ágyúk ilyenkor egy belső kamrába húzódnak vissza. Ez két szempontból is előnyös. Egyfelől védi a fegyvereket az esetleges repülés közben előforduló káros mechanikai behatásoktól, másrészt pedig elrejti azokat a droidvadász után kutató kíváncsi szemek elöl. De a négy lézerágyún kívül még két energiatorpedó-vetővel is felszerelték katonáikat a Xi Charrok. A vetőcsöveket és az azokat tápláló fegyvergenerátort a hajtóművek közé építették. A droidvadász szárnyai lépegető üzemmódban szétnyílnak és függőleges helyzetbe állva két pár lábbá alakulnak. A lábakat a törzs két szélén lévő kisméretű szervómotorok, hidraulikus munkahengerek és támasztórudak mozgatják. Ebben a helyzetben a lézerágyúk nem üzemelnek, a lefelé irányított 60 mm-es vetőcsövek viszont brutális tűzerőt biztosítanak a gyalogsági csapatok és a felszíni támadó járművek ellen. A robot 3 tonnányi súlya lépegető üzemmódban a szárnyak végén lévő állítható dőlésszögű karmokon oszlik meg. Az acél-alklad ötvözetből készült járótagok csak egészen kis felületen érintkeznek a felszínnel ezért a robot puha, ingoványos területen képtelen mozogni, önsúlya miatt a lábak belefúródnának a talajba. Ilyen esetben a repulzorok veszik át a szerepet és egy méterrel a felszín felett lebegtetve mozgatják a testet. A droidvadász így akár 100 km-es sebességet is elérhet. A lábain járva viszont nem képes túl nagy tempóra. Az elérhető legnagyobb sebessége ekkor csupán 20 km/h körül van.